Érzelmek....

Érzelmek....

 

Érzelmek, melyek elragadnak…. Érzelmek, melyekért mindent megadnánk….. Érzelmek, melyeket szégyellünk, melyeket szeretnénk kordában tartani….Érzelmek, melyek megzavarnak…. És sorolhatnám! De hogy miért írom mindezt? Mert mit gondoltok, mi marad az életünk végén?

Édesanyám Alzheimer-kóros, már csak egy dolgot tud önállóan: enni. Beszélni is csak néha, mert összezavarodnak a hangok, betűk, értelmetlen szavakat mond. De néha, van közte egy-egy értelmes, a régi életéből felbukkanó, szinte ösztönös… Mint ma is, amikor nála voltam. Már nem tudja ésszel, hogy én a lánya vagyok. De érzi, hogy összetartozunk, és boldog. Mosolyog, örül. Megölelem, megsimogatom. Érzi a szeretetet…. Édesem, mondja, és megölel. Egyszercsak sírni kezd….Olyan megindító! Mintha felszínre törne benne minden, amit már ésszel nem ér fel. Csak a pillanat van. Örülünk egymásnak. Érzelmek….ez maradt. Örülök, hogy még örömet szerezhetek neki. Ha csak azzal, hogy mosolyogva majszol egy banánt, akkor azzal…Érzések…. Ennyi marad….

 

Bővebben...

Frusztrált társadalom, avagy akkor se rúgj másba

Frusztrált társadalom, avagy akkor se rúgj másba

Mostanában nagyon sok olyan élmény ért, amikor azt tapasztaltam, hogy az emberek frusztráltak, reményvesztettek, fásultak, és ezt “leverik” a másikon. Betértem egy hajdan jó hangulatú, kellemes sütizőhelyre, de csak illúzió volt az egész. A pénztárostól érdeklődtem, hogy hányféle tea van, azt válaszolta, hogy ő nem tudja, de a fejem felett átordított és megkérdezte. Kolléganője zsörtölődve válaszolta, hogy jöjjön ide a vendég és nézze meg!

Bővebben...

Nyaralunk, „nevelünk”

Nyaralunk, „nevelünk”

A kikapcsolódásra vágyó pedagógus nyáron sem menekülhet attól, hogy nevelési helyzetek szemtanújává váljon, akármerre is tölti a szabadságát, legyen az, mondjuk a Balaton-part. Lesétálok a partra, gyönyörködöm a fodrozódó hullámokban, a naplemente narancssárga színeiben, már éppen az angyali nyugalmat dicsérném, mikor szóváltásra leszek figyelmes. A parton egy kissé elhízott, tréningruhás hölgy felcsattanó hangja zavarja meg a nyugalmamat: - Maga ne szóljon bele, hogyan nevelem a gyerekemet.

Bővebben...

Bizalmi elv

Bizalmi elv

Fiam most tanul vezetni. Ezért néha beszélgetünk a KRESZ-ben lévő fogalmakról. Erősen gondolkodóba estem a bizalmi elv kapcsán. Megyek az útkereszteződésben, ahol nekem van elsőbbségem, balról egyirányú utca van, jobbról (ellenkező irányból) csaknem nekem hajt egy kisbusz, még ő van felháborodva. Nap mint nap olyan atrocitások érnek az utakon, hogy leszögezem, a közlekedésben megszűnt a bizalmi elv.

Na és az élet más területein?

Bővebben...

Papi

Papi

6 éve hagyott itt minket az édesapám, de nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Biztos igaz az, hogy észrevétlen átvesszük annak a szokásait, gesztusait, mondását, stb. akit nagyon szerettünk. Tudat alatt biztosan az működik bennünk, hogy úgy szeretnénk újra hallani, ahogy mondta. Ezzel is szeretnénk életben tartani…

Bővebben...

Hangyás vagyok

Hangyás vagyok

Mostanában a hangyák késztettek eszmefuttatásra, főleg azért, mert ellepték a nappalimat és a konyhámat. Időközönként, valamilyen összefüggésben az időjárás változásaival, ezt még nem sikerült megfejtenem igazán, egyszerűen vonulászásba kezdenek a fent említett területen, ami engem meglehetősen zavar. Magyarul, ki nem állhatom, ha az asztal közepén, a mosogató szélén, a konyhaszekrényben hangyák menetelnek…

Bővebben...

A bolond nő

A nagyobb üdülőhelyeken általában kialakul a törzsközönség, akik évről-évre ugyanott nyaralnak.

Én is így vagyok ezzel.

Érdekes dolog messziről szemlélni a családokat, mi változott egy év alatt, mióta nem láttam őket.

Ha lemegyek a partra, szinte mindenkit ismerek, de közelebbről senkit sem. Tudom, hogy az ott egy tornatanárnő a családjával. Jó izmos, és mindig fejest ugrik a vízbe. Aztán jön az a kövérkés ember, akinek két fia van. Ezek meg mindig egymást csépelik. Messzebb is ismerősök mennek, egy szatyorban viszik a söröket, most vették a parti büfében.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára