A budapesti utcákon, aluljárókban kéregetők, koldusok, csövesek nap mint nap. Az emberek rezzenéstelen arccal mennek el mellettük, és vegyes érzésekkel, melyben az is benne van, hogy minden kéregetőnek nem tudok adni, meg az is, hogy nem hiszem el, hogy a receptre kell, mert kilóg a zsebedből a piásüveg.

Na de nézzük meg a többi oldalt is: a pedagóguspálya felhígulása és presztízscsökkenése miatt sok szülő a gyermekét sem neveli a velük foglalkozó pedagógusok tiszteletére, és maga sem adja meg ezt.

Már az óvodába telefont visz a gyerek, hogyha valami nem tetszik neki, fel tudja hívni a szülőjét…

Ha ennyire nem bízik a pedagógusban, miért hagyja ott a gyermekét? Akkor vigye haza, és nevelje ő, hisz ő tudja, mi kell a gyermekének… Nem hiszem, hogy bizalom nélkül egyáltalán lehet létezni…

Ha a gyermekünket arra neveljük, hogy mindenki csaló, rossz és gonosz, hogyan fog ő közeledni a többi emberhez? Mer közeledni egyáltalán? Vagy esetleg egy paranoiás beteg lesz belőle, aki ki sem mer lépni a lakásból? Hova fajulhatnak a dolgok?

Belegondolnak-e az emberek, hogy hol rontottuk el? Vissza lehet ezt fordítani? Én azt hiszem, hogy mindenki a saját kis közegében sokat tehet ezért. Például a postán. ha téved az alkalmazott, nem kell leordítani a fejét, türelmesen lehet figyelmeztetni: tévedni emberi dolog, és bárkivel megeshet, főleg 40 fok melegben…Sok módja van annak, hogy ne bántsuk meg a másik embert.

Ha a gyerekünk azt a hozzáállást látja nap mint nap, hogy mi hiszünk az emberi jóságban, és ha valami nem úgy sikerül, akkor az nem a rosszakarat műve, és hisszük, hogy fog rendeződni, akkor ő is ilyen szemlélettel közelít (talán) a problémákhoz. Talán elérhetnénk, hogy az autósok sem tolnák le az autóútról azt a „szerencsétlen” vezetőt, aki betartja a sebességkorlátozást. Vagy átengednék a gyalogost a zebrán, ahelyett, hogy elütik és továbbhajtanak…

Hit nélkül nem élhetünk. Én ezért hiszem, hogy azok az emberek fogják tovább éltetni ezt a földgolyót, akik tudnak hinni abban, hogy együtt erősek lehetünk!