Kényszer
- Írta: Egervári Lilla
- Kategória: Személyes
- Megjelent: 8525 alkalommal
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
- Nyomtatás
- Legyél te az első hozzászóló!
Rohanás, tolongás, beérkezik a metró. Az emberek felszállnak, elhelyezkednek. Vannak, akik újságjukba mélyednek, mások a semmibe bámulnak, vagy figyelnek valamit. Én figyelek, mindig történik valami...
Az imént felszállt egy csavargó külsejű férfi, szakadt, mocskos melegítőnadrágban, a haja csomókban lóg, karjain sok-sok nylon szatyor lóg, viselkedése feltűnő. Mielőtt leülne, lábával megpiszkál valamit a földön, amit mi nem látunk, csak ő látja. Majd elhelyezkedik az ülésen, egyik kezével a nylon szatyrokat támasztja, a másikban néhány újságot szorongat. Lapozná az újságot, de a szatyrok eldőlnek. Fél kézzel igazgatja, cibálja őket. Újra olvasni kezd. A szatyrok megint eldőlnek. Ideges kapkodás, magában mormog, talán káromkodik. Zavarják a kutató tekintetek.
Mint egy körforgás, úgy ismétlődnek a cselekedetek, egyre gyorsabban, egyre idegesebben, kapkodóbban.
Elnézem ezt a férfit, végigfut a fejemben, vajon miken mehetett keresztül, amíg ide jutott. Elképzelem, milyen lehet a sorsa, hogyan él. Figyelem az emberek reakcióit, s bosszant az a kívülállóság, ahogy szemlélik a férfit. A szemekből nem érzek részvétet, inkább megvetést, „velünk ilyen nem történhet" tükrözik a szemek. Undorral húzódnak el tőle.
A férfi csak kapkod, igazgat, motyog. Rossz odanézni.
Egyszer csak abbamarad a rítus: a férfi eltorzult arcán mosoly villan át. Áhítattal figyel egy kisgyereket, aki barátságosan beszélget a mellette ülő bácsival, még integet is, amikor leszállnak...
Csak egy pillanat volt az egész. A fény betöltötte a metrókocsit. De nem tartott sokáig. Emberünk arca megint elborult, igazgatja a szatyrait, motyog. Mellette felállt egy anyuka jól nevelt kislányával, majd távolabb leültek...
Egervári Lilla
Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.