Könyvajánló
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?
Avagy a gyermekkor elrablása
Dialóg Campus Kiadó 2011. 2012.
( könyvismertetés)
Dr.Michael Winterhoff a bonni orvostudományi egyetemen diplomázott, 1988 óta gyermek-és ifjúsági pszichiátriai és pszichoterápiás magánorvosi praxisban dolgozik. Elsősorban a gyermek-és ifjúkor lelki fejlődésének aktuális zavaraival foglalkozik mélypszichológiai megközelítéssel. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a családi élet változásait a társadalmi folyamatok szemszögéből is vizsgálja. Szociálpszichiáterként szintén országosan elismert szakember.
A német televíziókban évek óta a fő műsoridőben futnak olyan nevelési adások, ahol szuperdadusok próbálnak rendet teremteni, segíteni a gyereknevelésben nem egyszer teljesen kétségbeesett szülőknek. Nemcsak a gyerekeket fegyelmezik, a szülőket is igyekszenek megtanítani a gyereknevelés helyes módszereire, és ráirányítani a figyelmüket arra, hogy hol rontották el.
A gond az, hogy a probléma megoldására tett bármely kísérlet kudarcba fullad addig, amíg úgy gondoljuk, hogy az emberi psziché magától fejlődik, képes magasabb szintre jutni akkor is, ha nem foglalkozunk vele!
A szerző a praxisában nap mint nap az élet szinte minden területén problémás gyerekekkel foglalkozik, és arra a megállapításra jutott, hogy ezeknek a gyerekeknek a lelki érettsége körülbelül a három éves gyermek szintjén megállt.
Ezért nem képesek zavaroktól mentes, normális kapcsolatot kialakítani környezetükkel. szinte lehetetlen közel férkőzni hozzájuk, tűrhetetlen viselkedésükkel terrorizálják a környezetüket, a külső irányításnak teljesen ellenszegülnek.
A szerző szemléletmódja szerint, az egyetlen lehetőség ennek a tendenciának a tudatos felismerése, elemzése, és ebből kiindulva olyan stratégiák kidolgozása, amelyekkel hatékonyan fel lehet lépni ellene. Ezt eddig a társadalom nevelésben és oktatásban véleményformáló képviselői nem így látták, pont ellentétes álláspontot vallottak.
Mára már egyre érezhetőbb a nyitottság arra, hogy a szülők, tanárok, nevelők és gyerekek közötti viszonyt újra úgy alakítsák, hogy az előbbiek képesek legyenek hatékonyan irányítani a gyerekek képzését, nevelését. Mára már lassan olyan rendkívüli állapot alakult ki, amelyben a gyerekek szüleik nevelőivé váltak, szinte kedvük szerint irányíthatják őket anélkül, hogy bárki határt szabna viselkedésüknek. Ennek oka nem veleszületett gonoszság, hanem az, hogy ezek a gyerekek lelkileg nem képesek viselkedésük helytelen voltának felismerésére.
A gyermeknek egészséges fejlődés esetén 3 szakaszon kell keresztülmennie:
- Orális szakasz ( születéstől, másfél-kétéves korig- „az vagyok, amit kapok..)
- Anális szakasz ( két-hároméves kor – „ az vagyok amit megtartok”…)
- Mágikus-ödipális szakasz ( négy-ötéves kor: „az vagyok, amit elképzelek”)
Egészséges lelki fejlődés esetén a gyermeksorban végighalad ezeken a gyermeki világképet kialakító szakaszokon, ennek eredményeképpen képes felismerni azt, hogy saját reakciója ellenreakciót válthat ki a másik emberből. A leírt fejlődési lépéseket viszont a gyerek csak akkor képes bejárni, ha a szülők az adott szakasznak megfelelően viselkednek vele. Nekik kell gondoskodniuk arról, hogy az adott szakaszt le lehessen zárni és tovább lehessen lépni a következőbe. Ez korántsem automatizmus.
Ezek a szakaszok természetesen a pszichomotoros funkciók fejlődését is jelentik.
„Elméletiesedés”- ne nyúlj hozzá, piszkos leszel…- Tizenöt évvel ezelőtt kisgyermekkorban a gyerekek kb.20%-nak volt motorikus zavara, míg ma meghaladja az 50%-ot, és egyre növekszik!!!!
Súlyos lemaradásai vannak a gyerekeknek az érzékelés és a nyelvi fejlődés területén is. A mai ötévesek jó része a nyelvi fejlődés olyan szintjén rekedt meg, hogy alig képesek érthetően kifejezni elemi szükségleteiket.
A fejlődés említett megkésettsége mellett kiemelkedik a szobatisztaság kérdése is, hiszen az anyagkiválasztás kontrollálásának képessége a gyermeki fejlődés fontos része.
A tanulással, teljesítéssel kapcsolatos gondok végül az iskoláskorban jelentkeznek felerősödve. ( figyelem-koncentrációs zavarok, közösségi viselkedés zavarai, agresszió stb.)
A 20 évvel ezelőtt a szerzőnél jelentkező esetekben egy-egy területen mutatkozott eltérés a fejlődésben, míg ma általánosan egyszerre több területen is mutatkoznak zavarok.
Három kapcsolati zavart emel ki a szerző fő okként.
Ezeket fogom bemutatni.
- kapcsolati zavar: ”partneri” viszony, avagy a gyerekek kényszerű felszabadítása az alárendeltségből
Óvodás, vagy kisiskolás korú gyerekekről beszélgető szülőktől gyakran hallani ilyen kijelentéseket: „ A gyerekem olyan erős akaratú, eléri a célját, mert tudja, mit akar…”- Az ilyen megfogalmazások már saját személyiségjegyet tulajdonítanak a gyereknek, pedig ezzel ilyen fiatal korban még nem is rendelkezhet. A személyiségfejlődés csak 8 vagy 9 éves korban kezdődik. Az idézett szülők tévesen már egy kész személyiség megnyilvánulásának tartják az olyan általános gyermeki magatartásformákat, amelyek ebben a korban minden gyereknél észlelhetőek. A kisgyerekek mindig „erős akaratúnak” látszanak, mivel lelki szempontból még abban a hitben élnek, hogy egyedül vannak a világon, és kedvük szerint érvényesíthetik akaratukat. Ezek a gyerekek még nem tanulták meg saját énjük korlátozását, azt, hogy alkalmazkodniuk kell az őket körülvevő világhoz és benne a többi emberhez. A probléma ott kezdődik, hogy sok szülőnek, nevelőnek és tanárnak már nincs érzéke ahhoz, hogy ezt a korlátozást éreztesse a gyerekekkel. Személyiségnek gondolják ezt a még csak látszólagos személyiséget, így fogadják el a gyereket,és még is erősítik is ezeket a kialakulatlan személyiségjegyeket. Ezzel megakadályozzák a gyerek korának megfelelő fejlődését, aki így megreked a lelki fejlődés kisgyermekkori fokán, és ennek következtében mindig is nehézséget fog jelenteni számára a hétköznapi élet, melyben fokozatosan jelennek meg a korlátok, és szükség van e határok elfogadására.
Példa: 83.o
- kapcsolati zavar: a projekció- avagy: a szülők alárendelik magukat a gyereknek
A felbolydult világban a szülők is egyre nagyobb kihívásoknak vannak nap mint nap kitéve, és egyre kevésbé biztonságos és kiszámítható az életük, valamint egyre kevésbé tudják megkapni az elismerést és megbecsülést. Ebben a felfordult világban, a szülőnek saját szükségleteinek kielégítése érdekében van szükség a gyerekére. Ugyanez érvényes a tanárokra és nevelőkre,akiknek tiszteletet parancsoló személyként kellene megjelenniük a gyerekek előtt, de esetünkben az a tendencia, hogy saját hiányosságaik kompenzálása érdekében projekció tárgyává teszik a rájuk bízott tanulókat.
A projekció keretein belül alapvetően két hatást különböztetünk meg:
- A gyerek annak a mércéjéül szolgál, hogy mennyire vagyok jó én. ( a szülő )
- A gyerek azért van, hogy engem szeretni lehessen. ( a szülőre vonatkozik, illetve nagyszülőkre, nevelőkre, tanárokra stb.)
Példa: 36-41.o.
- kapcsolati zavar: a szimbiózis- avagy: amikor a szülő pszichéje egybeolvad a gyermekével
Ebben a kapcsolati zavarban teljesen megszűnik a gyerek gyerekként való felfogása. A szülő pszichéje teljesen egybeolvad a gyerekkel, és ezzel a gyerek egy korábbi fejlődési szinten megreked.
Példa:120.o
A pszichék egybeolvadása a gyereknél azzal jár, hogy a másik embert már nem embernek látják, hanem tárgyként, és akképpen reagálnak rá.
„Tárgy- idegsejt”: a szék, és a rajta ülő ember között a gyerek számára nincs különbség
„Ember- idegsejt”: amikor a környezetében lévő emberek határt szabnak a cselekvésében, akkor ismerik fel a különbséget!
Azok a gyerekek, serdülők, akiknél az ember-idegsejt kapcsolat nem jött létre, mert szimbiotikus kapcsolati zavarok közepette nőttek fel, később is alapvetően tárgyias módon viselkednek környezetükkel szemben. Minden területen hiányosságaik vannak: erős kapcsolati zavarok, munkaképtelenség, beilleszkedési problémák jellemzik őket!
A szimbiózisban a gyerek a felnőtt testrészévé válik, a felnőtt nem képes különbséget tenni a gyermek és önmaga között. A gyerek helyett érez, gondolkodik, és cselekszik.
Az ilyen kapcsolati zavart jelző szülői reakciók:
- A szülők a gyerek impulzusait saját ingerekként dolgozzák fel.
- A gyerek súlyosan helytelen viselkedése esetén semmit sem tett „készakarva”.
- A gyerek hibás viselkedése azonnali tárgyias, nem emberi reakciót vált ki belőlük ( azaz azonnal megszüntetni a hibás működést…)
Példa:127.o
Társadalmi következmények:
- nárcisztikus, önző felnőttek
- frusztrációtűrés csökkenése
- kibújni a másik emberért való felelősség alól
- kapcsolatteremtési zavarok
- cyber-világ: serdülők beszűkülése
Hová kell eljutnunk?
Helyre kell állítanunk a kapcsolatteremtési képességet!
Csak akkor tudunk olyan jövőt építeni, ahol a gyermekeink is közösségi lényként képesek élni és dolgozni, ha felismerjük, hogy a gyermeki pszichének szüksége van egy idősebb, tapasztaltabb ember segítségére, vezetésére, alakító munkájára.
Újra gyereknek kell tekintetnünk a gyerekeket! Véget kell vetnünk annak, hogy kis felnőttként kezeljük őket!
( Kapcsolatokra képes gyermek, a szülő kedvéért tanul. Ha ez a gyerek rosszul viselkedik, akkor a szülő tud hatni rá, legközelebb nem fog így viselkedni. Nárcisztikus gyerekeknél ez a ráhatás lehetetlen.
Sürgős változások szükségessége az óvodákban és az alsó tagozaton!