A boltok kirakatai feldíszítve. Az ajtókon koszorú, kopogtató. A parkokban óriási adventi koszorúk figyelmeztetnek rá, hogy nemsokára itt a karácsony!

A bevásárlóközpontokban kezdődik az óriási tumultus. Mindenki vásárol. A tereken karácsonyi vásárok tömkelege, mindenhol hurka-kolbász szag terjeng… És néhol forralt bor illata is érződik.

Eszembe jut a gyerekkorom, amikor még soha nem volt az asztalon adventi koszorú. Az ajtóra soha nem raktunk semmilyen kopogtatót. A vázába esetleg fenyőágakat kis dísszel, a karácsonyi hangulat kedvéért. Viszont együtt sütöttünk anyuval a konyhában. Gyúrtuk, szaggattuk a mézeskalácsokat. Kellemes volt az illat, jó volt az együtt töltött idő. Senki nem sietett sehova. Cukormázzal díszítgettem a mézeskalácsokat. Segítettem diót darálni. Sült a finom bejgli.  Kocsonyát főztünk. A szaloncukrot cérnával kötöztük a fára. És mindez nem volt nyűg, hanem izgalmas, kellemes készülődés.

Örültünk, ha esett a hó és szép fehér lett a karácsony. Mehettünk szánkózni, vagy korcsolyázni, ha megfagyott a műút. (Faluhelyen laktam.) Minden olyan egyszerű volt!

Mondhatnátok, hogy öregszem, nosztalgikus lettem. De nem hagy nyugodni, az a gondolat, hogy egyszer az iskolában nyolcadikos gyerekeimet megkérdeztem, hogy név nélkül válaszoljanak arra kérdésre, hogy mit szeretnének jobban: ha a szüleik több pénzt költenének rájuk, vagy ha többet lennének velük?

Mit gondoltok? Kivétel nélkül azt válaszolták, hogy szeretnék, ha több időt töltenének velük!

Ez mindent elárul! Ezért azt gondolom, próbáljuk meg az ünnepeket egyszerűvé és tisztává tenni!
Ne a külsőségek legyenek a fontosak, hanem a megélések! Az érzelmek, a szeretetteljes odafordulások. Az egymásra figyelés. Ne hagyjuk, hogy az ünnepek robottá, egymás túllicitálásává, mértéktelen pénzszórássá változzanak!

Legyünk egyszerűbbek, és érezzük jól magunkat együtt!