A művészetterápia menete
- Írta: Egervári Lilla
- Kategória: Képzőművészeti terápia
- Megjelent: 17203 alkalommal
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
- Nyomtatás
- Legyél te az első hozzászóló!
4-6 fős csoportban működik a terápia. Van egy biztonságos, állandó helyünk, ahol lehetőség van az elkülönülésre, de arra is, hogy választhasson a gyermek különféle technikák között, illetve legyen hely mozgásra is, valamint a gyerekek kiszakadjanak a mindennapi megszokott környezetükből.
A csoport vezetője én vagyok.Törekszem a feltétel nélküli elfogadásra, szeretetre. Olyan légkört próbálok teremteni, ahol a gyerekek szívesen festenek, játszanak, szívesen osztják meg örömüket, bánatukat másokkal–velünk. Arra nevelem őket, hogy mindegyik alkotás szép valamiért, és mindenkinek más tetszik, hiszen nem vagyunk egyformák. Mintát adok a pozitív véleményalkotásra. Gyengéden terelgetem őket, néha háttérbe húzódom, néha jobban kezembe veszem az irányítást. Próbálok alkalmazkodni a csoport igényeihez is.
A foglalkozás meghitten, terített asztal mellett kezdődik, ahol a gyerekek egy kicsit kötetlenül beszélgethetnek arról, ami foglalkoztatja őket. Közös teázás, sütemény eszegetés közben. Ügyelek arra is, hogy a terített asztal esztétikailag szép legyen és a gyerekek a kulturált viselkedés szabályait is elsajátítsák. A közös beszélgetésnek van egy ráhangoló szerepe is.
Majd valamilyen vizuális élmény kapcsán (pl. fotók nézegetése, kivetítés az írásvetítővel, bábozás stb.) ösztönzöm a gyerekeket az alkotásra.
Biztosítom az eszközöket és a választás lehetőségét. Az alkotás halk zene mellett zajlik, amely segít az elmélyülésben. A gyermek maga dönti el, hogy mikor van készen. Amikor neki tetszik az alkotása, akkor fejezi be. Illetve olyan is van, hogy egyszerűen elfárad. Olyankor következhet a személyre szóló fejlesztés különféle feladatokkal, feladatlapokon, puzzle-okkal, memóriajátékokkal stb.
Az alkotás során próbálom megismerni a csoportot és az egyes gyerekeket is, és személyre szóló fejlesztési tervet készítek. Felmérem, hogy a gyermekek az adott képességstruktúra, tudásszerkezet milyen szintjén állnak, milyen problémáik vannak. Melyek a fejlesztendő területek? A video felvételek pedig lehetőséget adnak arra is, hogy a gyerekekkel együtt visszanézzünk egy-egy foglalkozást, amely új aspektusokat is meg tud világítani, vagy olyan dolgokra hívja fel a figyelmünket, amire nem tudtunk odafigyelni a foglalkozás során.
A művészetterápiás foglalkozás időtartama min. 90 perc.
Egervári Lilla
Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.