Egervári Lilla

Egervári Lilla

Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.

Webhely URL::

Szükség van-e iskola-előkészítő foglalkozásra?

Sokan megkérdezik tőlem, mi a véleményem az iskola-előkészítő foglalkozásokról? Van-e szükség rá, vagy kinek van szüksége rá?

Való igaz, hogy az én gyerekkoromban nem voltak ilyen foglalkozások, azonban a világ nagyot fordult azóta. Bizony akkor még nyugodtabb légkör vette körül a gyerekeket, nagyobb arányban fordult elő, hogy az édesanya otthon volt a gyerekekkel. Több idő jutott a közös tevékenységekre, mesélésre, éneklésre, játékra, vagy együtt sütögettek a konyhában, vagy virágot ültettek a kertben és sorolhatnám.

Bővebben...

A következetesség szerepe a nevelésben

Napjainkban elharapódzott egyfajta liberalizmus a nevelésben. A szülők sokszor összetévesztik azt a dolgot, amit úgy hívunk „megtapasztalás”, a mindent megengedéssel. Abszolút igaz, hogy a gyermeknek meg kell tapasztalnia dolgokat, de azért az ésszerűség határain belül. Ugye nem engedhetjük meg, hogy kiugorjon az emeletről, mert kíváncsi rá, milyen érzés zuhanni. De azért mindentől megóvni sem kell, hiszen meg kell tanulnia, hogyan kell egy lépcsőn felmenni, egy mászókára felmászni stb. Viszont korlátokat kell állítani elé, mert nem szabad és lehet mindent, amit egy gyerek szeretne. Ha ezt kiskorában nem tapasztalja meg, annak súlyos következményei lesznek.

Akár a kezelhetetlenségig is fajulhat a dolog. Először még „jópofa” hiszti, aztán egyre elviselhetetlenebb lesz. A közösségbe bekerülésnél nem tud és nem akar alkalmazkodni - főleg ha a szülő ebből is kimenti, kiemeli, elviszi, ha gond van… Sok olyan gyermekkel találkoztam az elmúlt időkben, akiknél semmiféle feladattudat nem alakult ki az iskolás korra, és a pedagógus belepusztulhat a 30 fős osztályban a próbálkozásba, ha a szülő úgy nevelte a gyermeket, hogy neki soha semmi nem „kötelező”. Hogy tudja akkor elérni a pedagógus, hogy ez a csemete 45 percig üljön a helyén és figyeljen, ha őt nem érdeklik a betűk, ő autózni szeretne…

Bővebben...

Gondolatok szülőknek

„Nem létezik szabálygyűjtemény, amely biztosan megóv attól, hogy nevelési hibákat kövess el és ha mégis szakvéleményt kérsz a gyerekeddel kapcsolatban, nagy óvatossággal kell meghallgatnod. Azonban az a tapasztalatunk, hogy azok a szülők, akik következetesen próbálják mélyen megismerni gyereküket, sok eredménytelen próbálkozást tudnak megspórolni. A hiba, amit elkövethetsz, az hogy engeded az aggodalmat beavatkozni a gyermekeddel való kapcsolatodba… A spirituális gyereknevelés alaptörvénye: ismerd meg a gyermeked. Ha megismered, megnyugszol. A megismerés tapasztalatból: hallásból és látásból kell, hogy fakadjon, nem pedig döntésből, osztályozásból, kategorizálásból… A tisztánlátás  és aztán cselekvés helyett, a szülők megpróbálják a helyzetet analizálni és a hibát megtalálni. Ahelyett, hogy a szívükkel konzultálnának, hagyják, hogy más emberek véleménye és álláspontja irányítsa őket…”

(Hugh és Gayle Prather: Spirituális gyereknevelés)

Amíg gyermekünket csak mi neveljük, addig viszonylag „könnyű” dolgunk van. Amikor bekerül óvodába, iskolába, akkor már mi szülők is, egy csomó társadalmi elvárásnak akarunk megfelelni.
Bővebben...

"Alkotni születtünk erre a földre"

Sok évvel ezelőtt egy „ún.” kisegítő iskolában dolgoztam, ahol enyhe fokban értelmi sérült tanulókat oktattunk. Volt egy megszállott kolléganőm, aki művészi tornát, balettet tanított a gyerekeknek. Nagyon szép sikereket értek el. Az iskola 25 éves születésnapján egy bemutató előadáson vettem részt. Egyszerűen lenyűgözött a látvány! Azok a tanulók, akik esetleg a tanulásban nem sok eredményt értek el, itt teljesen átalakultak. Kecses mozdulatokkal táncoltak a teremben, és mindegyik arc kipirult, és mindegyik arcon egyvalami volt közös: a boldogság, önfeledtség és büszkeség egyszerre.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára