A csodálatos radírgumi

 

Ma Fehér Klárától olvastam egy kis történetet az ovis gyerekeknek, A csodálatos radírgumi címmel.

Nem tudom, ismeritek-e. Arról szól, hogy a kisfiú kap egy radírt az édesapjától, elmondja, mire lehet használni. Aztán elgondolkodik, hogy ő olyan radírt szeretne, amivel ki lehet radírozni azokat a dolgokat, amiket meggondolatlanul mondott a barátainak….

Igen, ezen hosszasan gondolkodtam. Milyen jó is lenne egy ilyen radír! Mennyi mindent lehetne kiradírozni vele, amit meggondolatlanul mondunk…. Nem tudva akkor, hogy bántunk!

Mikor a gyerekünknek azt mondjuk, hülye vagy kisfiam! Vagy a párunknak: Nem vagy Te normális!!!!

Vagy megjegyzést teszünk valamire, ami viccesnek tűnik! A kisnövésű gyereknek azt mondjuk: töpszli… A rajzára, hogy irkafirka…. És sorolhatnám a végtelenségig a példákat. Vannak szituk, mikor tényleg vicces, és nem bántó az efféle megjegyzés. De az a baj, hogy akkor lesz bántó, hogyha az, akit illet, úgy éli meg. Vagyis ő elégedetlen a külsejével, a tehetségével, vagy bármi mással, nincs elég önbizalma. Mert akkor a viccesnek tartott megjegyzés elindít az agyában valamit, („vezérhangya”), ami elkezd dolgozni…. Tényleg milyen hülye vagyok, béna, milyen alacsony….stb…

Persze, mindenkinek dolgoznia kell magán! De nem mindenki jut el a felismerésig, a megbocsátásig…

Van, aki egy életen keresztül őrizgeti a tüskéit, és másokat okol a balszerencséjéért.

De törekedjünk arra, hogy minél kevesebb tüskét szúrjunk másokba! Hisz, nincs varázsradírunk! Nem tudjuk meg nem történtté tenni a meggondolatlanul kimondott bántó szavakat!

De bocsánatot kérni sosem késő!

 

Bejelentkezés or Sign Up

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?