1985-ben végeztem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán pszichopedagógia-oligofrénpedagógia szakon. A festés-rajzolás- kézműves tevékenységek mindig is közel álltak hozzám. Gyógypedagógusként enyhén sérült tanulókkal foglalkoztam, és foglalkozom a mai napig is.

Azt már nagyon hamar felismertem, hogy ezeknek a gyerekeknek a kézműves tevékenységek jelentik a sikerélményt, hiszen a tanulásban akadályozottak. Agyagoztam, batikoltam velük, szőttünk-fontunk, tűzzománcoztunk, népi mesterségeket tanultunk közösen. Szerencsémre mindkét munkahelyemen örömmel testálták rám a kézművességeket, így én mindig azt csináltam, amit szerettem.

Az írás is a hobbim volt, elvégeztem egy magyar nyelv-és irodalom szakot az ELTÉ-n. Közben Pomázra költöztem, és munkahelyet váltottam, ahol egy általános iskola keretei között foglakoztam a sérült tanulókkal, akik itt egy tagozatot alkotnak. Létrehoztam egy iskolaújságot, ahol a tanulók teret kaptak, hogy bemutatkozhassanak, és a tanulásban akadályozott tanulóim csodálatos illusztrációkat készítettek.

Egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan lehet kifejezetten terápiás céllal alkalmazni a képzőművészetet, és minden vágyam az volt, hogy ezt tanulhassam.

Mivel nincsenek véletlenek, éppen akkor lett lehetőségem egy 120 órás továbbképzésen részt vennem, ahol megismerkedhettem a terápia fortélyaival. Ez a tanfolyam nagyon előrelendített a munkámban.

2006. óta terápiás foglalkozásokat tartok Pomázon a Sashegyi Sándor Általános Iskolában, enyhén sérült tanulóknak. Negyedszázados gyógypedagógiai tapasztalat van mögöttem, folyamatosan éneket, rajzot, technikát, kézművességeket tanítottam, kísérleteztem, az utóbbi 17 évben a  gyermekek fejlődését az első osztálytól a nyolcadik osztályig nyomon tudtam követni, mivel én tanítottam ezeket a tárgyakat. Fontos volt számomra a zene, a ritmus, a mozgás is.

Hiszem, hogy a művészetek összefüggnek, összekapcsolódnak egymással, és az biztos, hogy bármelyik ágával kerül kapcsolatba az ember, az jobbá, szebbé teszi az életét.

Egervári Lilla