"Alkotni születtünk erre a földre"

Sok évvel ezelőtt egy „ún.” kisegítő iskolában dolgoztam, ahol enyhe fokban értelmi sérült tanulókat oktattunk. Volt egy megszállott kolléganőm, aki művészi tornát, balettet tanított a gyerekeknek. Nagyon szép sikereket értek el. Az iskola 25 éves születésnapján egy bemutató előadáson vettem részt. Egyszerűen lenyűgözött a látvány! Azok a tanulók, akik esetleg a tanulásban nem sok eredményt értek el, itt teljesen átalakultak. Kecses mozdulatokkal táncoltak a teremben, és mindegyik arc kipirult, és mindegyik arcon egyvalami volt közös: a boldogság, önfeledtség és büszkeség egyszerre.

 

művészetterápia - ecset

Ahogy néztem őket, sírás kezdte kaparni a torkomat, mert felidéződött bennem az, hogy a gimnáziumban egy tornászcsapat tagja voltam, s nagyon szerettem tornászni. Az egyik igazságtalan verseny után, azt mondtam, hogy én nem versenyzek többet, innentől kezdve szinte kinéztek az edzésről, és megszűntem létezni számukra. Azt vették el tőlem, ami szerintem mindenkinek elemi szükséglete, hogy valamit „pusztán”azért csinál,

MERT ÖRÖME TELIK BENNE.

Hogy miért mesélem mindezt el? Azért, mert nagyon furcsa a művészetekhez való viszonyunk. Megnézzük a híres művészek kiállításait, van ami tetszik nekünk, van ami kevésbé; időnként felháborodunk némely alkotáson, hogy miért nevezi magát XY. művésznek? De a legtöbb ember kívülálló marad, és nem vesz részt semmilyen alkotó folyamatban. Ezért nem találkozik azzal az élménnyel, hogy milyen érzés az, amikor pl. ellazult állapotban egy kellemes zenére mozogva valamilyen festő eszközzel vagy technikával ő teljesen cél nélkül kezd el vonalakat húzni, és egy idő után feloldódnak a határok, valamilyen harmónia alakul ki zene-mozgás-alkotás között, és a végeredmény egy olyan „mű” lesz, melyre ráadásul szívesen tekint az alkotója. De nem kell ilyen messzire sem menni, hiszen talán olyan tapasztalata mindenkinek van, hogy maga készített el egy kézimunkát, vagy barkácsolt egy bútordarabot. És abban biztosan megegyezhetünk, hogy ezt büszkén szokta másoknak megmutatni.

Azért beszélek erről annyit, mert azt szeretném megvilágítani, hogy minden ember elemi szükséglete a sikerélmény. Belegondoltunk-e már abba, hogy milyen lehet annak a kisgyermeknek, akinek semmilyen sikerélménye nincs az iskolában? Nem megy neki a tanulás, nincs jó hallása, nem jó a kézügyessége. Soha senki nem dicséri meg semmiért, és a szülei sem szeretnek bejönni szülői értekezletre, mert megint csak azt hallják, hogy rosszak a jegyei.

Egervári Lilla

Utoljára frissítve:%2015. %841 %24. %PM %19:%máj.
Egervári Lilla

Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Bejelentkezés or Sign Up

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?