Találtam egy verset. Nagyon megfogott, mert olyan, mint egy ars-poetica. Lehetne egy gyógypedagógus ars-poetica, vagy akár az enyém. Olvassátok el!

Mostanában a hangyák késztettek eszmefuttatásra, főleg azért, mert ellepték a nappalimat és a konyhámat. Időközönként, valamilyen összefüggésben az időjárás változásaival, ezt még nem sikerült megfejtenem igazán, egyszerűen vonulászásba kezdenek a fent említett területen, ami engem meglehetősen zavar. Magyarul, ki nem állhatom, ha az asztal közepén, a mosogató szélén, a konyhaszekrényben hangyák menetelnek…

6 éve hagyott itt minket az édesapám, de nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Biztos igaz az, hogy észrevétlen átvesszük annak a szokásait, gesztusait, mondását, stb. akit nagyon szerettünk. Tudat alatt biztosan az működik bennünk, hogy úgy szeretnénk újra hallani, ahogy mondta. Ezzel is szeretnénk életben tartani…

Fiam most tanul vezetni. Ezért néha beszélgetünk a KRESZ-ben lévő fogalmakról. Erősen gondolkodóba estem a bizalmi elv kapcsán. Megyek az útkereszteződésben, ahol nekem van elsőbbségem, balról egyirányú utca van, jobbról (ellenkező irányból) csaknem nekem hajt egy kisbusz, még ő van felháborodva. Nap mint nap olyan atrocitások érnek az utakon, hogy leszögezem, a közlekedésben megszűnt a bizalmi elv.

Na és az élet más területein?

A kikapcsolódásra vágyó pedagógus nyáron sem menekülhet attól, hogy nevelési helyzetek szemtanújává váljon, akármerre is tölti a szabadságát, legyen az, mondjuk a Balaton-part. Lesétálok a partra, gyönyörködöm a fodrozódó hullámokban, a naplemente narancssárga színeiben, már éppen az angyali nyugalmat dicsérném, mikor szóváltásra leszek figyelmes. A parton egy kissé elhízott, tréningruhás hölgy felcsattanó hangja zavarja meg a nyugalmamat: - Maga ne szóljon bele, hogyan nevelem a gyerekemet.

Mostanában nagyon sok olyan élmény ért, amikor azt tapasztaltam, hogy az emberek frusztráltak, reményvesztettek, fásultak, és ezt “leverik” a másikon. Betértem egy hajdan jó hangulatú, kellemes sütizőhelyre, de csak illúzió volt az egész. A pénztárostól érdeklődtem, hogy hányféle tea van, azt válaszolta, hogy ő nem tudja, de a fejem felett átordított és megkérdezte. Kolléganője zsörtölődve válaszolta, hogy jöjjön ide a vendég és nézze meg!