Hangyás vagyok

Mostanában a hangyák késztettek eszmefuttatásra, főleg azért, mert ellepték a nappalimat és a konyhámat. Időközönként, valamilyen összefüggésben az időjárás változásaival, ezt még nem sikerült megfejtenem igazán, egyszerűen vonulászásba kezdenek a fent említett területen, ami engem meglehetősen zavar. Magyarul, ki nem állhatom, ha az asztal közepén, a mosogató szélén, a konyhaszekrényben hangyák menetelnek…

Ezért felderítő útra indultam, különféle boltokban nézelődtem, mivel is irthatnám ki ezeket a szegény apró, ámde szorgalmas lényeket, én, az elvetemült hangyagyilkos. Először flakonból szórható hangyaporral próbálkoztam. A hangyák ügyet sem vetettek a porra, zavartalanul mászkáltak benne. (Aztán kiderült, hogy rég lejárt a méreg szavatossága.) Vettem egy másikat. Mivel az eredmény nem volt látványos, beszereztem egy hangyairtó sprayt, amivel akkor fújogatom őket, ha látom, hogy rajzanak. De azért elmentem egy másik boltba, hogy tájékozódjam, milyen hangyacsapdák léteznek. Kétfélét is találtam: az egyik egy szimpla hangyacsapda, a másik állítólag a királynőt teszi meddővé… Már egészen orwelli világ rajzolódott ki előttem, és az emberiség gonoszságán elmélkedtem, miközben figyeltem a hangyák mozgását a különféle kirakott csapdáim körül. Szerencse, hogy a hangyák mit sem tudnak az emberiség gonoszságáról, így zavartalanul mászkáltak továbbra is a csapdák körül, igen, körül. Mert én egyet sem láttam bemászni a drága pénzen vásárolt hangyairtó eszközeimbe… Elkezdtem olvasgatni az interneten a hangyák életéről. Már régebbem láttam fotókat arról, hogy milyen földalatti birodalmakat építenek ezek a kis apró állatok. Ijesztő volt, de átfordíthatom úgy is, hogy csodálatra méltó a szorgalmuk, és a szervezettségük. Valami homályos érzésféle kezdett eluralkodni rajtam, hogy ezek az apró, pici, szorgalmas kis lények különbek nálunk, embereknél, hiszen abszolút összefogással bármit elérnek, képesek szinte lebontani egy házat, ami méretüknek nemtudomhányszorosa, de emberfeletti, azaz hangyafeletti teljesítmény! Mi meg gőgösen vásárolgatjuk a tudományosan kifejlesztett hangyairtó szereket, és csodálkozva nézzük, hogy lám-lám a kis hangyák győznek!!!!!!!!! Élnek és virulnak, továbbra is korzóznak a konyhaszekrényemben, ügyet sem vetve az emberi gonoszságra! Most már tudom, nem véletlenül szerepelnek az állatmesékben sem, – vajon a hangyák is mesélnek gyerekeiknek „embermeséket?” – de biztos nem lefekvés előtt…

Utoljára frissítve:vasárnap, 04 január 2015 13:59
Egervári Lilla

Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.

Tovább a kategóriában: « Tűnődések Papi »

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.