A bolond nő

A nagyobb üdülőhelyeken általában kialakul a törzsközönség, akik évről-évre ugyanott nyaralnak.

Én is így vagyok ezzel.

Érdekes dolog messziről szemlélni a családokat, mi változott egy év alatt, mióta nem láttam őket.

Ha lemegyek a partra, szinte mindenkit ismerek, de közelebbről senkit sem. Tudom, hogy az ott egy tornatanárnő a családjával. Jó izmos, és mindig fejest ugrik a vízbe. Aztán jön az a kövérkés ember, akinek két fia van. Ezek meg mindig egymást csépelik. Messzebb is ismerősök mennek, egy szatyorban viszik a söröket, most vették a parti büfében.

 

Aztán a szomszédokról azért többet lehet tudni, velük az ember mégiscsak közvetlenebb viszonyban van. Így jutottam el a „bolond nőhöz" is, aki az egyik szomszédban szokott nyaralni. A „bolond nő" elvált, két felnőtt fia van, és egy kisunokája, akit mindig vár. A szülők azonban többnyire a másik nagyszülő kacsalábon forgó villájába viszik, mintsem ebbe a kicsi lyukba.

A szomszédság meglehetősen kispolgári konform életet élő emberekből áll, akiknek fő kedvtelésük, hogy a szomszédnőjük után fürkésznek. Így aztán hallom, amikor arról beszélnek, hogy a nőhöz „mindenféle" pasik járnak. Hát igaz, a szomszédnő elég feltűnő jelenség. Múltkor piros földig érő ruhában és fehér kesztyűben ment le a partra, a kezében egy rózsával. Tényleg úgy nézett ki, mintha valami romantikus filmből lépett volna ki.

Engem gyakran meginvitált egy kis beszélgetésre, én meg szívesen mentem, és érdekes is volt számomra, vajon mitől „bolond" ez a nő. Persze az idézőjel azért van, mert a szomszédok szokták így emlegetni. Én leginkább csak egy szomorú, összetört embernek láttam. Megmutatta a virágait, fényképeket az unokájáról, hétköznapi dolgokról beszélgettünk. Szavaiból szomorúság csendült ki.

A házassága tönkrement, de nem szidta a volt férjét, ahogy ezt sokan teszik. Végtelenül magányosnak éreztem. Talán a gyerekei túl szigorúak hozzá? Ki tudja, én csak meghallgatni szoktam az embereket. Leginkább csak a saját fantáziámban szoktam továbbszőni a sorsukat.

Most is eszembe jut a „bolond nő", pedig már sok-sok éve nem él. Biztos nem csak én vagyok így ezzel...

Utoljára frissítve:vasárnap, 04 január 2015 14:06
Egervári Lilla

Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.